"Olaszországban - ahogy én tapasztaltam - az autósok elég türelmesek a kerékpárosokkal. Hozzá vannak szokva, mert az országúti kerékpározás nagyon népszerű szabadidős tevékenységnek számít - főként hétvégén. Ha például azt látják, hogy ketten egymás mellett tekernek, nem dudálnak, kiabálnak. Kikerülik őket.

Nekem még az a 70 kilométeres Mantova-Párma szakasz sem jelentett rossz élményt, ami egy borzalmasan forgalmas és keskeny főút. Nem ajánlom senkinek. Engem is az időhiány kényszerített rá. Nem volt kellemes ott tekerni, de azt láttam, hogy még a kamionok is próbáltak minél nagyobb ívben kikerülni.

Az olaszországi autósokkal kapcsolatban tehát pozitív élményeim vannak, még akkor is, ha olykor rosszul mérik fel a képességeiket. Hiszen egy bringásnak nyomni a pedált nagyon nem ugyanazt jelenti, mint egy autósnak. Pláne hegymenetben felfelé!

Hiába a segítőszándék, ha a biciklista kiköpi a tüdejét az autós mögött.

Lássuk akkor a történetet:

Amikor 2011-ben Rómába bicikliztem, Pármából a Ceretto hágón keresztül akartam átkelni az Appennineken.

Már akkor sejthettem volna, hogy nem lesz könnyű dolgom, mikor Canossa közelében két 6 kg-os Bianchi-val tekerő idősebb úr erősen biztató szavakkal igazított útba.

1. Kép: Pietra Salame

A magam 40 kg-os túrakerékpárjával tehát nekivágtam az emelkedőnek a május végi hőségben, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy már nem is kilométerekhez kötve, hanem 100 magassági méterenként állok meg inni. A táj egyre gyönyörűbb lett, ahogy felfelé tartottam, de az út borzasztó meredek volt.

Canossa környékét elhagyva örültem neki, hogy IV. Henrikkel - későbbi német-római császárral - szemben én nem vezeklő csuhában vagyok mezítláb és hajadonfővel. 

2. Kép: Cervarezza

Délután négy magasságában elkezdtem kempingek után nézni a térképen. Felfedeztem Cervarezza városát, de nem volt világos, hogy a jelzett kemping valóban üzemel-e. Így aztán nagyon megörültem, mikor egy kis hegyi faluba érve egy kapubeállóból épp kiálló házaspárba botlottam. Mint kiderült, a hölgy erdélyi származású, még néhány szót is tudott magyarul, de az olasz férje is roppant készségesnek mutatkozott.

Elmondták, hogy üzemel a kemping, sőt azt is felajánlották, hogy megmutatják nekem az oda vezető utat a következő kereszteződnél. Hiába mentek azonban nagyon lassan, arra nem voltak felkészülve, hogy én még lassabban megyek majd utánuk. Azon az iszonyat meredek úton, felpakolva csomagokkal, egész napos tekeréssel a hátam mögöttem, a szívem majd kiszakadt a helyéről, ahogy caplattam utánuk.

3.Kép: Kemping (Cervarezza)

Mint valami burlesque filmben: megy egy autó, hátul jön belőle a benzingőz, amit szív be egy biciklista, aki iszonyúan erőlködve próbál lépést tartani az autóval. Így is persze lemaradtam. Olyankor lassítottak.

Szerencsére csak egy olyan két kilométeres szakaszról volt szó, de mire elértünk az útelágazáshoz, úgy éreztem, még a fülemen is levegőt próbálok venni - a pedált ők is keményen taposták, de ez belőlük nem váltott ki hasonló reakciót.

A zihálástól alig bírtam megköszönni nekik a segítséget.

Az, hogy a kemping meredekségben kétszer felvehette volna a versenyt az orfűivel, szinte már meg sem lepett."

Élő Elemér